Közeleg a karácsony, amit már csak abból is lehetetlen nem észre venni, hogy úton útfélen minden cég arról próbál meggyőzni minket, hogy az ő terméke a legtökéletesebb ajándék. Nincsen ez másképp az általunk követett szabadulószobákkal sem, különböző oldalakról különböző formában, de mindig ugyanazt az üzenetet kapjuk: ajándékozzunk igazi családi élményt! Valójában ezzel mi egyet is értünk, tényleg az együtt töltött idő a legértékesebb, és egy szabadulós játék remek program, ahol fejtörőket együtt megoldva közös erővel teljesíthetünk egy küldetést logikázva, ügyeskedve, összedolgozva. Az egészben csak az a bosszantó picit, hogy túl azon, hogy esetleg ajándékkártyából létezik a legtöbb helyen karácsonyi kiadás, a többség mást nem igazán tesz azért, hogy a karácsonyhoz igazítsa a szolgáltatásait. Épp ezért döntöttünk úgy, hogy összeszedjük egy csokorba azokat a(z otthon játszható) szabadulószobás játékokat, amik tényleg direkt karácsonyi témára lettek alakítva!
Idei kedvencünk (így látatlanba) a Logikoffer Adventi nyomkeresője. Az ovis és kisiskolás verzióban elérhető adventi naptár egy induló kerettörténetet és minden napra egy feladványt tartalmaz. Plusz karácsonyi tematikus játékokat kapunk ráadásként (a honlapon feltüntetett kuponkód használatával). Ez a kaland is a Logikoffer "nyomtatható játékok" családjába tartozik, így e-mailben kapunk meg mindent, és magunk nyomtatjuk ki. Ennek nagy előnye természetesen, hogy vidéken vagy akár a határon túl élő családok is gond nélkül beszerezhetik. Azt hiszem nagyon többet ennél nem is kell tudnunk, szuper ötlet egy 24 napig tartó karácsonyi kincskeresés!
Ugyan nem idei újítás, de aki még nem próbálta, annak jó szívvel tudjuk ajánlani a PLAY Karácsonyi Kaland nevezetű játékát, ami nem más, mint egy otthon nyomtatható (p&p) küldetés elsősorban 5-10 éves gyerekekre szabva. Tehát egy élő szabadulós játéknál jelentősen kedvezőbb áron (igazából az otthonjátszható szabadulós társasjátékok közül is inkább az olcsóbbakkal egy kategóriában) kapunk egy pdf fájlt, amit nekünk kell kinyomtatnunk és összeállítanunk a mellékelt útmutató és videó-segédlet segítségével (mindez kb fél órát vesz igénybe), és már kezdődhet is a játék! A csomag tartalmaz segítséget az egyes feladatokhoz, bár valójában a gyerekekkel játszó felnőtt jó eséllyel magától is tudja, hogy mik azok az apró kis utalások, amivel segíti a gyerekeket, de nem elárulja a megoldást, hanem rávezeti őket. Illetve szintén jár még egy spotify háttérzene összeállítás és 5 oldalnyi színező a játék szereplőivel. Fontos tudni, hogy a feladatok összeállításához, teszteléséhez óvodapedagógust is bevontak, ezzel biztosítva, hogy tényleg már középső csoportos kortól megoldható és élvezhető legyen a játék, miközben fontos készségeket fejleszt. Persze ha szabad hozzátennem a személyes véleményem (szabad, mert ez az én blogom), akkor megjegyzem, hogy szerintem legalább Karácsony idejére nyugodtan felfüggeszthetjük a gyerekek készségeinek fejlesztését (épp elég már kiscsoporttól kezdve az iskolaérettségen aggódni), ami ebben a játékban a legjobb az az, hogy a gyerekkel/gyerekekkel minőségi időt tölthetünk, együtt csinálunk valamit és mind jól érezzük magunkat. Az én gyerekem még valamivel alatta volt a javasolt korcsoportnak mikor ezt játszottuk, de ő is imádta, mert új volt, érdekes és nem mellesleg sikerélmény. Hivatalosan 1 felnőtt és 1-3 gyerek kell alkossa a csapatot, speciel mi ketten voltunk felnőttek, és így is remek volt (persze kell némi önfegyelem, hogy ne ragadjon el minket a játék heve, hanem hagyjuk a gyereket érvényesülni, és ne mi akarjuk megoldani a feladatokat. Három gyereknél több tényleg nem nagyon fér oda egyszerre egy-egy feladathoz, viszont úgy van a játék összerakva, hogy szinte adja magát, hogy kisebb csoportokra oszoljunk, mert párhuzamosan megoldható minden lépés. Szóval inkább azt mondanánk, hogy minden három gyerekre jusson egy felnőtt (bizonyos pontokon igényli a játék, hogy vezessük a kicsiket, például felolvassuk a feladatot, ellenőrizzük a megoldást), de egyébként semmi akadálya, hogy több csapat játsszon egyszerre, még csak nem is kell a feladatokból több példányt nyomtatni (egy elem van, amiből mindenképp kell minden csapatnak).
Maguk a feladatok kellemesen vegyesek, már-már meglepő, hogy pár darab papírra mennyi ötletet sikerült átültetni. Van, amihez ügyesség kell, van amihez logika, van amihez megfigyelő készség. Minden feladat megoldásából nyerünk valami új információt, ami alapján folyamatosan zárjuk ki, hogy a gyanúsítottjaink közül ki lehet a tettes, míg végül fényt derítünk az igazságra (azaz nem mi, a gyerekek - bár bevallom én is a sajátomnak éreztem a győzelmet, annyira beleéltem magam). Szintén nagyon szimpatikus koncepció, hogy minden szülő annyira rakja bele saját magát az előkészületekbe amennyire akarja. Ha szeretnénk, akkor egy kész játékunk van amikor megvesszük, kivágjuk, és oda rakjuk ahova kell. Viszont rengeteg olyan pont van, ahol adja magát (meg az összeállítási segédlet adja a tippeket), hogy hogyan nyúlhatunk bele a játékba. Szeretnénk, hogy a játék kezdetekor kapott levél tényleg a postaládánkban legyen? Semmi akadálya, még akár a csengőt is megnyomhatjuk titkon, hogy tuti felfigyeljen az érintett a levél érkezésére. Igazi szaloncukrot vagy színes cukorkát vonnánk be a feladatba? Persze, miért ne! Ugyanígy előkerülhet zseblámpa, számzáras lakat, vagy kinek milyen ötlete adódik. És mivel várhatóan a karácsonyi szünetben fogjuk játszani, adja magát, hogy a csúcsdíszt tényleg elrejtsük a játék előtt egy óvatlan pillanatban. Ugyanis a történet szerint küldetésünk nem kevesebb, mint a Karácsony megmentése, hiszen valaki vagy valakik feldúlták a karácsonyfát, és elcsenték a csúcsdíszt. Szóval helyre kell állítani itt a dolgokat, különben idén nem lesznek ajándékok! Nos, nálunk aktuálisan épp Kisvakond imádat volt pár éve, úgyhogy a karácsonyfát elcsenő varjú majdhogynem napi szinten előkerült estimesének, minek következtében a sztori telitalálat volt, első pillanattól kezdve maximálisan bele tudtuk élni magunkat. Csak úgy repült az idő, ahogy haladtunk a feladatokkal, magam se gondoltam volna, hogy közel egy órát képes lesz végig figyelni a csemete (ez még a szintén Kisvakondos kedvenc társasjátékhoz képest is új rekord ;-)). Negatívumot nem is nagyon tudok mondani, talán csak, hogy ha nincs otthon vagy munkahelyen lehetőségünk nyomtatni, akkor ez a része nehézkesebb és szintén költség (15 darab egyoldalasan nyomtatott lapból áll a pakk). Viszont a végeredmény megéri, és itt nem (csak) a szép színes játékelemekre gondolok, amik egyébként tényleg igényes és egységes grafikával készültek, hanem arra a végeredményre, amikor a gyermekünk átszellemült arccal keresi a megoldást (a tietek is olyan cukin kidugja a nyelvét ha nagyon koncentrál?), amivel visszaszerezheti a csúcsdíszt a fára. Érdemes lehet készülni rá, hogy este altatáskor sok-sok kérdés és mondandó fog elő özönleni, kellően nagy az élmény ahhoz, hogy idő kelljen a feldolgozásához.
Már a poszt után vettük észre, de gyorsan pótoljuk: Karácsonyi Mentőakció néven az Otthoni Szabadulószoba is készített idén egy külön játékot az ünnepekre. Ez most picit más, mint a Digitális posztban bemutatott játékuk, de itt is digitális elemekre számíthatunk olyan módon, hogy kisebb feladatokat megoldva weblapról weblapra irányítja a játékosokat, miközben külső eszközöket (pl. Google / GoogleMaps) is kell használni.
Itt sajnos ki is merül a magyar nyelvű karácsonyi szabadulós játékok felhozatala. Más nyelveken viszont azért van még miből válogatni. Szóval ha nem akadály pl az angol, akkor tudunk még jó dolgokat mutatni. Mindenképp érdemes lejátszani a Cryptic Enigmas ingyenes Letters to Santa játékát, 14 kis lapocskából áll a kaland (amit akár ki se kell nyomtatni, képernyőn is nézhető) és zseniális ötletekkel van tele!
Felnőtt társaságnak kitűnő program lehet egy karácsonyi témájú gyilkos vacsora, a Murder Mystery Party Game jóvoltából viszonylag jutányos áron és némi nyomtatás után hozzájuthatunk A Bloody Dickens Christmas néven kapható játékukhoz. Érdemes egyébként a többi játékukat is megnézni, de ha már karácsonynál tartunk, akkor érdekes adalék, hogy a blogjukon kis betekintést engednek a kulisszák mögé, és kiderül, hogy Dickens témában alapos kutatómunkát végeztek.
Szintén viszonylag sok karácsonyi témájú otthon nyomtatható szabadulószoba opció létezik angol nyelven. A TreasureHunt4Kids, akikről írtunk a Nyomtasd és játszd! posztunkban, árul egy Santa's List névre keresztelt karácsonyi küldetést, ami egyszerű nyelvezete miatt angolul tanuló kisiskolásoknak ideális lehet (mi ezt a játékukat konkrétan nem próbáltuk, de egyéb - nem karácsonyi - termékeikkel át/érték arányban elégedettek voltunk). Az etsy-n is lehet találni pár kifejezetten karácsonyi nyomtatható szabadulószobát, például egy Christmas Escape Room DIY névre hallgatót,
Illetve ha valaki gyerekeknek szeretne (akár osztályba) karácsonyi témájú, de iskolai jellegű feladatokat adni, akkor a Blimey Box oldalán több ilyen feladatsor ingyenesen letölthető itt, itt, itt és itt.
Német nyelven pedig viszonylag sok készen kapható szabadulószobás adventi naptár jelent meg az idei idényre, ezek Amazon-ról beszerezhetők, bár sajnos az áruk nem túl baráti. Az Exit sorozatról itthon is ismert Kosmos cég készített nekünk The Mysterious Ice Cave néven egy Exit Calendar-t, illetve a magyarul (még?) nem megjelent Die drei sorozathoz kapcsolódóan is van naptárjuk. A Ravensburger cég termékeiről is volt már szó a blogon, nekik köszönhetjük az Exit Puzzle sorozatot (ahol egy darabkákból kirakós puzzle rejti készen kirakva a feladatokat), most a kirakós részt elhagyva csak szabadulószoba feladatokat csomagoltak nekünk adventi naptárba The Mysterious Castle illetve The Sunken Submarine fantázianéven. Ezen kívül Adventskalender Escape Adventures - Die geheimnisvolle Burg néven találtunk még egy ideillő terméket. Senkit ne tévesszen meg, hogy a bekezdés elejében (és a linkelt Amazon oldalakon) angolul szerepelnek a játékok nevei, ezek német nyelvű termékek, mint ahogy több csalódott és németül nem tudó értékelő írta is a termék oldalán hozzászólásban. Nem adventi, de azt hiszem sok családban szokás karácsonyra jövő évi naptárat beszerezni, így a feladványok kedvelőinek tuti találat lehet az Escape Dysturbia 2021-es Wochenkalendar terméke (igen, mint neve mutatja német nyelvű). Ilyen egyébként angolul is kapható az Escapages jóvoltából, akik a méltán sikeres Flatpak kampány folytatásaként egy az ebbe a történet-világba illő havi bontású naptárt adnak ki.
Egy sikeres Kickstarter projektként indult az Escape Room Advent Calendar névre hallgató angol nyelvű játék, amely mint a neve is mutatja szintén egy adventi naptár 24 feladattal. Sajnos ezt sem volt szerencsénk kipróbálni, de a leírás azt ígéri, hogy a kezdő ablaktól indulva mindig a feladat megoldása fogja megadni, hogy melyik a következő kinyitandó ablak. Ami néhány minta feladatot nyilvánosságra hoztak az minket legalábbis nem győzött meg róla, hogy megéri a sajnos elég borsos árát, de a grafikája nagyon szépnek tűnik, és tisztességes adventi naptárhoz méltón van minden ablak mögött csoki is. Egyébként két (független) változat is elérhető belőle, ami előnyös lehet ha pl a két gyerek otthon külön adventi naptárt kap: Escape the Advent Calendar és The Mystery of the Half-Eaten Carrots. Egy szintén angol nyelvű, viszont jóval olcsóbb (de / és csokimentes, ami kinek kinek hátrány / előny) adventi naptár kapható az Ultimate Quest jóvoltából is, ők sajnos nem postáznak a UK-n kívülre, de ha valakinek akad ott ismerőse, érdemes lehet megfűzni őket a beszerzésre.
Egy angliai szabadulószoba hálózat, The Panic Room, szintén speciális karácsonyi ajánlattal vár mindenkit (és a honlap szerint jó pénzért postáznak Magyarországra is). Akár egy Christmas bundle csomagban is megvásárolható minden karácsonyi termékük, ami egy saját tervezésű online szabadulószobát (CSI: Christmas Scene Investigation), egy szintén saját tervezésű spirálkötött könyvet (The Naughty List), és a fentebb bemutatott adventi naptárt (a két verzió közül tetszőlegesen kiválasztottat) tartalmazza. Vagy ha valaki valami könnyedebbre vágyik, akkor karácsonyi feladványokkal tűzdelt ünnepi üdvözlőlapot is küldhet, három féle Escape Room Christmas Card közül lehet választani. Hasonló karácsonyi feladvány-lap koncepciót árul egyébként a QuestCard cég is.
Egyébként több más szabadulószobát üzemeltető külföldi cég is készül karácsonyi témával, és a tavaszi szükségintézkedéseknek köszönhetően sok ezek közül online változatban, távoli hozzáféréssel is elérhető (tehát ahelyett, hogy mi magunk mennénk el és zárkóznánk be a szobába, gyakorlatilag a játékmestert kell kiszabadítani, miközben videón látjuk, hogy mit csinál, és instruáljuk, hogy miket próbáljon ki). Ilyen (lesz) például a kanadai The Ultimate Escape Room-nál a The Mischievous Nisse, a szintén kanadai Improbable Escapes-nél a The Hot Chocolate Incident, az angliai Southend Room Escape-nél a Rudolph's Great Escape. A Bagels & Locks Studios-ban Hanuka témájú szobával készülnek, és szintén még készülőben van valami karácsonyi a Beyond Breakout-nál, a JJ's Online Escape Rooms-nál és az Isolvu Escape Room-nál. A délafrikai andscene november 15-től indít két karácsonyi szabadulószobát: felnőtteknek a Christmas Kevin, gyerekeknek a The case of the present pandemonium ajánlott.
Illetve szabadulós könyvek között találni még egy angol nyelvűt, ami ugyan csak bújtatottan, de adventi. A könyves posztban bőségesen bemutatott Escapages cég Arrival címen kiadott kis kötete ugyanis szándékosan tartalmaz pont 24 feladványt, hogy bár a játék egész évben aktuális lehet, de mégis illeszkedjen az adventhez. Szintén nekik (és nekünk ;-)) köszönhetjük egyébként a kevéske magyar nyelven megjelent szabadulószoba-könyvek egyikét, 47 Csodája címen (habár ez is remek karácsonyi ajándék lehet, itt viszont nincs karácsonyi téma).
Még egy +1 lehetőséget osztanék meg, ugyan se nem szabadulószobás, se nem feladványos, de főleg kisebb gyerekek részére (szerintünk) kifejezetten jópofa lehet adventi mesenaptárt csinálni, ebben a blogposztban a szerző összeszedett 24 mesét, ami témailag kapcsolódik az ünnepkörhöz, de természetesen más mesékkel is megvalósítható az ötlet (sőt akár kombinálható / párhuzamosan is használható pl. a fent bemutatott feladványos naptárral)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.