Már alig néhány szabadulószoba végigjárása után is tapasztalhatjuk, hogy bár mindegyik pálya más és más, azért sok dolog van amiben egyre rutinosabban vagyunk. Ez az is jelenti, hogy sok dolog nagyon hasonló a szobák között, bizonyos feladattípusok visszaköszönnek, és a dolog logikája egészen hasonlóan működik mindenhol. Éppen ezért tartom nagy érdemnek, ha bizonyos játékok tényleg másak, mint a többi, és tudnak valami olyat belevinni a kalandba, ami a már tapasztaltabbaknak (de a tapasztalatlanabbaknak épp úgy) nagy és új élményt nyújt. Valószínűleg a listám nem teljes, de most összeszedek pár olyan helyet, ahol én azt láttam, hogy ilyen más élmény éri az embert. Legfrissebb ilyen más élményünk egy Rejtélyes Vacsora volt, mégpedig azok közül is egy idei őszi újdonság, a Világszám! című interaktív vacsoraszínház, ahol finom ételek fogyasztása közben kellett egy gyilkosságot felderítenünk a történet szereplőit megtestesítő színészek kikérdezésével. (Korábban is voltunk már rejtélyes vacsorán ugyanígy a Rejtélyek Háza szervezésében, a Gyilkosság vacsorára  című programjuk gyakorlatilag egy terített vacsoraasztal mellett játszódó szabadulószoba, aki inkább lakatokra és feladványokra vágyik a vacsora mellé, az görgessen le a poszt végéig.) Aztán említeném a Logixity élőszereplős játékait (mi a Kaland az idegenlégióban pályájukat próbáltuk, de van több élőszereplős szobájuk is). Talán sokaknak nem ismeretlen a jelenség, hogy egy szabadulószobában egy színész is van – főleg ha a Big Bang Theory-ban (magyarul: Agymenők) találkoztunk először szabadulószobával, aholis egy zombie mellé zárták be a szereplőket – de kicsiny hazánkban ez nem egy elterjedt szokás, és nagyon eltérő élményt adott a máshol játszott szobákhoz képest. Szintén nagy kedvencem volt a Logic Arena Katasztrófa szobájában a földrengés szimulátor (a honlapon a leírásban is szerepel, szóval nem lövök le vele nagy poént), valahol apróságnak tűnhet, de sokat hozzáad a beleéléshez, és be kell vallani teljesen más élmény így gondolkozni, hogy közben mozog a lábunk alatt a talaj. (Zárójelben teszem hozzá, hogy a földrengés csak addig tart amíg az első szobában vagyunk, nem a teljes játékot így játsszuk végig – gondolom ezt van aki sajnálja, van aki kevésbé.) Egy másik a listámon szereplő "más" pálya a PánIQ Láthatatlan erdő szobája, ahol végig teljes sötétségben kell játszani. Elsőre ijesztőnek tűnhet, de valójában hamar hozzászokik az ember, hogy a látás helyett más érzékszervekre támaszkodjon, és máris a méltán híres Láthatatlan Kiállításhoz hasonló élményben var része, miközben még feladatokat is kell megoldania. A győrieknek van még olyan szerencséje, hogy ilyen játékot próbálhatnak (mint ahogy mi nem), ugyanis a Szabadulós Pince üzemeltet Vak szemtanú elnevezésű krimi szabadulós játékot, ami kimondottan egy érzékenyítő program és a játék során egy látássérült kolléga segíti a csapatokat, a fent említett kiállításhoz hasonlóan (és egyébként pl. egy osztálykirándulás keretein belül más érzékenyítő programokkal is összekapcsolható, úgymint vak séta a városban). A legújabb teljes sötétben játszódó szabadulás pedig a fent említett Logixitynél érhető el, itt egy vaksötét egyiptomi sírkamrából kell kijutni; még nem próbáltuk, de izgin hangzik. A játék olyan szempontból is különleges, hogy mindössze 3 négyzetméter az egész sírkamra, így szokatlanul szűk helyen kell játszani. Ilyen szűkösen más szabadulós élményben még a Nightmare in Budapest két fős Élve eltemetés pályáján lehet részünk. A Sweet Escape-nél két szobájukban (Mézeskalács házikó; Cowboy – mi az előbbit próbáltuk) lehetőség van a játékba saját fényképeket beépíteni (amennyiben előre elküldjük azokat), és így a saját arcunkra formálni a kiszabaduláshoz szükséges végső nagy feladatot. A Mars Mission egy viszonylag frissen indult szabadulószobás kezdeményezés, ami sok kisebb szabadulós "állomást" helyezett el egy szobában, és a legfőbb mássága, hogy gyakorlatilag lehetetlen az egész szobát teljesíteni a rendelkezésre álló 90 perc alatt (legalábbis eddig még senkinek nem sikerült), tehát nem úgy mérik a rekordokat, hogy melyik csapat hány perc alatt szabadul ki, hanem hogy melyik csapat hány állomást old meg adott idő alatt – ami már csak azért lényeges, mert így mindenki garantáltam másfél óra szórakozást kap a pénzéért, és nem lesz aki félidőben kiszabadult. Nekem ehhez elég hasonló, és szintén nagyon klassz élmény volt a Mystique Room-ban a Wollongong tornya, ahol minimál háttértörténettel kellett egy hatalmas dobozba bejutni, ahol a feladatokon volt a hangsúly. 

Kezdeném is akkor rögtön a legfrissebb élménnyel, főleg mivel az interaktív vacsoraszínház a Rejtélyek Háza tolmácsolásában olyannyira "más", hogy úgyse igazán illeszthető bele a többi szobával közös értékelésbe, inkább itt az elején leírom, hogy mire lehet náluk számítani. Adott egy történet, amit többé-kevésbé a honlap illetve a facebook esemény leírásai alapján is megismerhetünk: egy Éji cirkusz névre hallgató új attrakción dolgozik egy különös társulat, ám egyik reggel holtan találják a társulat egyik tagját. A cél tehát: ki kell deríteni ki tette! A játék forgatókönyve pedig a következő: megérkezünk a Városliget egy elegáns éttermébe, és elfoglaljuk a helyünket az üveggel borított kerthelységben (kilátással a tóra). A nyílt eseményen is minden csapat külön asztalt kap (ha ketten érkeztek, akkor két fős az asztal, ha meg pl négyen, akkor annyi; egyébként nagyobb csoportok privát eseményt is foglalhatnak), ez sajnos idén ősszel fontos biztonsági szempont. Minden csapat kap egy-egy mappát (melyek tartalma azonos), ebben elolvashatjuk a történetet minden részletével, megnézhetjük a lakás alaprajzát, aminek persze fontos szerepe lesz, és találunk még egyebeket, amiről később kiderül, hogy mit is jelent. A nyolc karakterről is olvashatunk rövid leírásokat, kapunk is kellő időt az elején, hogy mindent áttanulmányozzunk és képbe kerüljünk az üggyel kapcsolatban. Az este struktúráját a tíz perces kihallgatások határozzák meg, van szereplő, aki egyedül érkezik, van akik ketten (pl egy testvérpár), játsszák a szerepüket, mi pedig kötetlenül közbekérdezhetünk. Ez a formátum persze magától adja, hogy bátrabb és rámenősebb résztvevők jobban uralják a kihallgatást, de az est moderátora nagyon ügyesen irányította az eseményeket, hogy mindenki szót kaphasson, sőt ő maga is közbeszólt, ha valahol nagyon mellékvágányra mentünk. A programba természetesen be van építve, hogy ételt és italt szolgálnak fel (a főétel és a desszert fix, és benne van az ára a program árában, italt itallapról lehet kérni, és utólag kell rendezni). Illetve szintén vannak rövid szünetek beépítve, amikor jegyzeteinket átnézve tanakodhatunk, esetleg egyéb szükségleteinket intézhetjük.
A program fő gerincét a felderítendő történet adja, és én úgy gondolom ezt jól sikerült belőni. A játék elején több szál is felmerült, amin elindulhattunk, de a kihallgatások végére viszonylag egyértelművé vált, hogy mi volt a gyilkos motivációja. Viszont még ekkor sem volt teljesen egyértelmű, hogy ki tette, ehhez tényleg picit részletesebben össze kellett rakni a hallottak alapján kialakult képet, leleplezni, hogy ki hazudott, és kinek az állításait támasztják alá mások is. Én a magam részéről viszonylag sok krimit olvasok, és úgy gondoltam, hogy tudom mire kell egy kihallgatáskor odafigyelni, de meglepően nehéz feladat volt ez így élőben, szóval már csak ezért is javaslom bárkinek kipróbálni, mert saját magát jobban megismeri azáltal, hogy megtapasztalja miként reagál. Ezen kívül a színészek is természetesen központi szerepet töltenek be az élményben. Be kell vallanom, hogy eddig csak klasszikus színházzal volt dolgom (színpadon megy az előadás, nézőtérről nézik), szóval erről nehéz véleményt formálni, főleg azért is, mert a színjáték jelentős részét a résztvevők adják, nem mindegy, hogy mi magunk mennyire tudunk karakterben maradni. Nekem személy szerint az volt az érzésem, hogy inkább egy színjátszós fél-amatőr társulat az, aki az este során velünk volt, de ez senkinek ne vegye el a kedvét, inkább csak érdemes számítani rá, hogy fiatal színészek improvizációját fogjuk látni, nem pedig egy csupa nemzet színészeiből álló társulatot. A harmadik, és szintén nem elhanyagolható, komponens pedig, hogy enni-inni kapunk, én ezzel is maximálisan meg voltam elégedve. Picit azért térek ki rá, mert az esemény leírásában az szerepel, hogy a játék ára "egy sörkorcsolyát és egy desszertet" tartalmaz, nekem pedig (mint utólag kiderült) fogalmam sem volt róla, hogy mi az a sörkorcsolya. Ugyanis még a gyerekkoromból őrzött emlékeimben, a sörkorcsolya egyfajta péksütemény, olyan csavart rúd magvakkal. Ami már ahogy leírtam érzem, hogy irreleváns, mert itt nem ezt kaptuk, hanem egy salátával, mártogatóssal, bagett karikákkal gazdagon megpakolt tányért. És igen, desszertet is.
Szóval igen, nincsenek lakatok, nincsenek kódolt üzenetek (bár mint írtam, ilyet is kaphatunk vacsora mellé, lásd a poszt alján), van helyette viszont egy nyomozás, ami ahhoz képest hogy játék, mégis a kereteken belül maradva kellemesen élőnek hat, és mi is belevonódunk. Viszont mindvégig játék a játék, nincs halottkém jelentés, és semmi egyéb olyan nyomozati anyag, amitől bárki kellemetlenül érezhetné magát, ez egy tisztán logikai feladat, ahol a szórakozás a cél, nem a vérfagyasztó részletek. Szóval ha "más" élményre vágyunk, akkor ez garantáltan olyan, és tényleg csak dicsérni tudom a szervezést, profin meg volt tervezve az est forgatókönyve, tartottuk az időket, de senkibe nem fojtották bele a szót, ráadásul sokat agyaltunk és gondolkoztunk, de a vége mégis sikerélmény lett, szóval minden tekintetben maximálisan elégedetten távoztunk.

Szintén már jóval az poszt után próbáltuk (speciel az egyik olvasónk javaslatára), így a nagy-közös összehasonlításból kimaradt, de itt gyorsan megemlítenénk a BrainMaze nevezetű helyet, ami arra a remek koncepcióra alapoz, hogy egy nagyobb (minimum 4 fős) játékos-csapatot kétfelé osztanak, és a két félnek egy-egy játékmenetében és feladatösszetételében eléggé különböző szobában nagyjából függetlenül kell versenyeznie a kijutásért. A hangsúly pedig a nagyjából-on van, ugyanis a két szobát egy asztalszerű tologatós szerkezet köti össze, és a játék során többször is találunk olyan instrukciókat, amit úgy kell ezen beállítani, hogy közben a szomszéd szobában is azt állítják be, amit mi diktálunk (kommunikáció csak walkie-talkie-n). Emellett pedig van pár információ morzsa, ami fizikailag fellelhető egyik vagy másik szobában (egy-egy kis lapon), de pont a másik csapatnak segít, erről mindenki maga dönt, hogy átadja-e az erre kijelölt kis szerkezetben, vagy hagyja, hogy a nehezebb úton kelljen a másik csapatnak haladnia. És nem meglepő módon mindemellett olyanok is vannak, amikor egyszerűen csak kommunikálni kell a másik féllel, mert pl mindkét szobában csak a periódusos rendszer egyik fele van meg, de olyan elemek vegyjeleire is kölcsönösen szükségünk van, amik a másiknál vannak. Ehhez foghatót tényleg nem nagyon láttunk máshol (bár olyan van pár helyen, hogy a csapatok kétfelé zárva indulnak, de itt tényleg ez a fő hangsúly, hogy összedolgozz és kommunikálj a másik féllel), de sajnos maguk a feladatok meg úgy egyáltalán a szobák kialakítása elég átlagos. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz, szépen vegyesen vannak a feladatok, és bár a túlnyomó többség valamilyen számzáras lakat kinyitásához vezet (ó, igen, ez az a hely, ahol a két szoba bármelyikébe belépve találunk egy aszalt mindkét oldalán négy-négy lelakatolt fiókkal), azért van egy-két elektronikus megoldás is (köztük egy lézeres feladattal), meg van klasszikus összedolgozós ügyességi is. Ha nem lett volna picit műveltségre alapozó jellege (pl. asszociációs találós kérdések az egyik szobában, vagy anagrammák és kakukktojások a másikban), meg nem tette volna ki a számolás az idő jelentős részét (igen, nem szeretem mikor sokismeretes egyenleteket kell megoldani, pont azért mert egyszerű és unalmas, és sokáig tart és könnyen el lehet rontani, és eleget csináltam általános iskolában), szóval ha nem pont ez lett volna a fő vonal, akkor szerintem az alapkoncepció szuperjó, és nagyon nagy potenciál van benne.

Mielőtt rátérnék a más dolgok kifejtésére, ami a poszt fő témája, elsőként szaladjunk végig a megszokott szempontokon, hogy láthassuk az extra dolgokat leszámítva is jó kis szobákkal állunk itt szemben (nem tökéletesek, nem csúcstechnológia ez mindegyikre igaz, de a "más" dolgon kívül is vannak bennük jó ötletek, ilyen szempontból azt hiszem kb egyforma szinten mozog mind a négy). Nekem legalábbis az a benyomásom, hogy ezek a szobák körülbelül egy minőséget képviselnek, apró különbségeket tudok esetleg tenni köztük az én egyéni ízlésem alapján, amit leginkább az visz el, hogy a szempontjaim között szerepel, hogy több szobából áll-e a pálya, illetve mennyire egyedi és a szobához illeszkedő a története.
A díszletet tekintve az Logixity Idegenlégió szobájában a témából is adódik, hogy nem volt különösebb díszítés, a tárgyat többsége is hétköznapi, így különösebben nem varázsolt el. A Logic Arena Katasztrófa pályája is egy hétköznapi helyszín, de nagyon hangulatosan ki volt alakítva, hogy a földrengés után a földre hullott és összetört kellékeket találtunk mindenfelé. A Sweet Escape-ben szintén szép a kialakítás, itt falfestmények adják a mesés hangulatot. A PánIQ szobában a teljes sötétség miatt végképp egyáltalán nem volt lehetőség díszletre, egyetlen látványelem volt (ez viszont nagyon tetszetős), a látás képessége, amit a játék végén visszanyerünk. Ezt mondta is a játékmester a szobához, hogy itt nagy szerepe van a képzelőerőnek abban, hogy tudjuk hol járunk, nekem ez a része teljesen jól bejött, egy kis műfű pont elég ahhoz, hogy tudjam egy erdőben vagyok – szóval aki úgy tartja magáról hogy jó fantáziája van, annak ez nem lehet probléma. A Mars Mission esetében nem igazán derül ki, hogy éppen hol vagyunk, mert nem sikerült történetet kreálni a játékhoz, de szép falfestmények vannak a helyszínen, és az egész olyan hangulatos azokkal a feladat kapszulákkal.
A történet úgy gondolom minden szobában megfelelő (ahol van), az egyedüli ami alapján különbséget lehet tenni, hogy mennyire egyedi ez a történet, illetve mennyire érezzük magunkat játék közben a történet részesének. A Katasztrófában egy földrengés után kell egy menedék-pincéből kijutnunk, ennél több információnk nem nagyon van, és azt sem tudjuk meg, hogy mit keresnek a megoldandó feladatok a helyszínen; ettől még a szoba nagyon jó, és a földrengést is érezzük az elején! Az Idegenlégióban egy halott legionárius lopott kincsét kell felkeresnünk Rejtő Jenő stílusban, itt többek között a szobában lévő színésznek köszönhetően is maximálisan a történetben éreztük magunkat, és tökéletesen illeszkedtek a feladatok a helyszínhez, és a küldetés céljához. A Mézeskalács házikóban az ismert Jancsi és Juliska mesébe csöppenünk; bár az egyébként rendkívül ötletes és szórakoztató feladatok közvetlenül nem kapcsolódnak a vasorrú bába előli menekülésünkhöz, a falon látható csodás festmények egy percig sem hagynak kétséget afelől hogy merre vagyunk (épp csak néha fel kell pillantani a feladatokból, hogy mindez eszünkbe jusson). A Láthatatlan erdő története szerint a vadász óvintelmei ellenére ettünk egy olyan varázsgombából, amitől megvakulunk, egy óránk van az ellenszert megtalálni és mindezt visszafordítani.
A feladatokról még később írok, de ezen a téren is úgy gondolom, hogy mind az öt szoba kellően változatos és megfelelő mennyiségű akadályt gördített elénk, a Logic Arena és a Sweet Escape volt az ahol különösen éreztem, hogy sok ötlet van a feladatokban (több olyan is, amivel máshol nem találkoztam még), ráadásul sikerült úgy megoldaniuk, hogy a szobába beépített rávezetések elegendőek ahhoz hogy némi gondolkodás után a homlokunkra csapjunk és megoldjuk az adott feladatot. Az egyként mind a négy szobára igaz, hogy nem kell hosszú szövegeket olvasni, hanem explicit instrukciók nélkül adják a tudtunkra, hogy mik a teendők.
Az összbenyomás alapján már végképp nem tudok különbséget tenni, mind a négy helyről szuper-jó élményekkel gazdagodva távoztunk. Ha valakit zavar ha egy szabadulószoba picit lelakottabb épületben van, akkor érdemes tudni, hogy a Logixity ilyen. A Logic Arena és a Sweet Escape pincehelységben található, ami az előbbi esetében kicsit érződik is (az utóbbi egy full felújított helyszín teljesen doh-szag mentesen). A PánIQ egy lakóépület földszintjén üzemel, nincs ugyan felújítva, de nem is különösebben lelakott. A Mars Misson pedig tényleg a lehető legelegánsabb, a várnegyed egyik előkelő hoteljében kapott helyet.
Az árat tekintve egyik szoba sem sorolható az igazán drágák közé, de azért különbségként érezhető, hogy a Sweet Escape dolgozik a legolcsóbb árakkal, mind a kétfős csapatra nézve, mind a maximális csapatlétszámmal (bár ha kérjük a saját fotós szolgáltatást, akkor az ehhez társuló felár megfizetésével már egy szinten van a három szoba – ami szint ismétlem még mindig nem a drágábbak közé tartozik Budapesten).
A szobák száma még ahol különbség van, a Logixity Idegenlégió pályája legnagyobb sajnálatomra mindössze egyetlen szoba, ha itt végeztünk akkor kész. A Sweet Escape-ben két szoba van (és bár az átjáró egyértelmű volt és nem rejtett, azért megvolt a második szobába toppanás élménye). A Logic Arena Katasztrófa pályáján három szoba van összesen (vagy ha úgy veszem még egy negyedik, ami a harmadik szobából van leválasztva, de nem lezárva), és az első és második (különösen a második) átjutásnál is értek minket meglepetések; a végső kijutáshoz kicsit kiábrándító volt az egyértelmű ajtó, de ne várjunk túl sokat ;-). A Láthatatlan erdőben minden meglepetés :) de ha körbetapogatózunk, akkor hamar megtalálhatjuk, hogy hol kell majd átjutni a második és egyben utolsó szobába. A Mars Mission több apró kapszulából áll, és valahol mindegyik egy új meglepetés mikor kinyitjuk rajta az első lakatot, de mindez egy térben van elhelyezve, szóval az elénk tárul egy új helyszín élménye azért mégiscsak hiányzik.
Ééés lássuk akkor az extrákat!
A Logic Arena Katasztrófa pályáján rögtön ahogy belépünk az első (és egyben legkisebb) helységbe, megkezdődik a földrengés. Először azt sem tudjuk hova kapjunk, nem látunk semmi egyértelmű jelet, hogy milyen feladatot kéne megoldani, aztán szép lassan elmúlik az adrenalin löket, elkezdünk higgadtan gondolkozni, és megvan az aha élmény, ami a megoldáshoz kell. Nagyjából ez a kb öt perc az ami a másság a pályán, de ez számomra annyira meghatározó volt, hogy azóta se láttam hozzá hasonlót. És persze a tökéletes élményhez az is kellett, hogy utána a következő szobák feladatai is ötletesek és változatosak voltak, meg ami nekem nagyon fontos meg lehetett őket oldani segítség nélkül, mert elég rávezetés volt beépítve.

A Logixity Idegenlégiójában egy részeg legionáriust alakító színész kísér végig minket a teljes játék során. Megérkeztünkkor a játékmester ismerteti az alapvető szabályokat, majd miután megtudjuk, hogy egy lopott kincset kell megtalálnunk egy halott legionárius szobájában (amíg a szobatársa őrségben van), akkor elmegy és szól a segítőnknek (azaz ő maga a részeg legionárius képében tér vissza). Két fővel játszottuk a szobát, és a páromnak olyan élményt jelentett a színész, hogy azóta is a toplista élén emlegeti a szobát. Be kell vallani engem kicsit frusztrált, hogy valaki közelről néz miközben gondolkozom, szóval ha más is van így, hogy nem szereti ha munka közben nézik az baj lehet. De azt meg kell hagyni, hogy az élmény nagyon egyedi volt, és a színész profi módon alakította a szerepét. Így nem volt walkie-talkie, nem volt szobába bekiabálás, hanem a részeg legionáriustól kellett kicsikarni minden információt. Ez a pont is nekem kicsit vékony jég, mert nem volt világos, hogy mi az ami infó eredetileg is úgy volt tervezve, hogy a színész adja át (pl. volt hogy hozzányúltunk egy tárgyhoz, és akkor arra ő reagált), és mi az ami már segítségnyújtásnak számít. Persze ez csak akkor érdekes ha valaki szereti számon tartani, hogy melyik szobából hány segítséggel jutott ki. Szóval összességében ez mindenképp egy kipróbálásra érdemes más élmény volt, kacagtató és ijesztő pillanatokkal fűszerezve. Az általunk játszott pályán kívül szintén élőszereplővel üzemel a Tamil Terror Tanya, a Szelleműzés, és az időszakosan elérhető Karácsony pályájuk is.

A Sweet Escape azzal tűnik ki a többi szabadulószobás cég közül, hogy rengeteg extra szolgáltatást kínálnak a szabadulás élménye mellé. Vannak közte olyanok, mint a pizzázás vagy a lánybúcsú, ami azért több helyen visszaköszön, de az egyik ilyen extra kitűnik a sorból, mert itt lehetőség van rá (némi felár ellenében), hogy a játékosok saját fényképeit beépítsék a játékba. A tulajdonosok elmondása szerint, körülbelül a csapatok 5%-a él ezzel a lehetőséggel, de nálunk eddig mindig telibe talált. A két pálya, ahol a szolgáltatás kérhető a Cowboy és a Mézeskalácsház. Fontos szempont volt, hogy a sajátképes feladat ne csak egy legyen a szoba sok másik feladata közül, hanem ez legyen a fő feladat, ami a végső kijutáshoz szükséges. Azt hiszem nem árulok el vele titkot ha azt írom, hogy a játékosok a szobában találnak bizonyos tárgyakat, amelyeken ezek a fényképek vannak rajta (a be nem avatottak legnagyobb meglepetésére), és az hogy pontosan mik ezek a tárgyak, és mit kell velük csinálni attól függ, hogy éppen a két szoba melyikében vagyunk. A gyerkőc aki a kísérőm volt a Mézeskalács szobában maximálisan feldobódott tőle, hogy saját fényképeket talál a szobában (ráadásul a tárgyak többnyire nem csak úgy vannak pl. egy kinyitandó ládikóban, hanem valahonnan kiesnek, ezzel is fokozva a meglepetést), szóval magam is láthattam ennek az erejét. Még egy máshol nem látott extra, hogy a honlapról letölthető "plusz 10 perc" kupon, szerintem érdemes élni vele, mert viszonylag sok feladat van, és jól el lehet tölteni vele az időt, jól jön még egy kis plusz az egy óra letelte után.

A PánIQ szoba az egyik legnagyobb szabadulószobás cég, számos pályát üzemeltetnek. Mi a Láthatatlan erdőn kívül még az Észvesztő-t próbáltuk, és az egyik szobájuk már itt is teljesen sötét volt, bár speciel pont ezt a szobát kevésbé élveztük, mert egy fő feladat volt benne, de azt hiába oldottuk meg jól, nem vettük észre amit kellett volna. Talán pont emiatt a Láthatatlan erdőben egyből erre a feladatra asszociáltam, amikor egy hasonló tárgyat találtam, és jó sok idő elment vele mire rájöttem, hogy itt teljesen más a feladat :). A szobát negyedik generációs hirdetik, ennek megfelelően nem logikázós számzár kinyitós feladatokra kell számítanunk, hanem varázslós technikai megoldásokra. Ahol pedig mégis logikázunk (vagy épp keresünk), ott sem a látásunkra kell támaszkodni (ami a sötétben mit sem ér), hanem leginkább a tapintásra, de azért egy-egy feladat a hallásunkat és a szaglásunkat is próbára teszi. Ez így egyszerűnek hangzik, de én azt tapasztaltam, hogy idő mire az ember átállítja az érzékszerveit, és akár kétszer-háromszor is végig kell menni egy dolgon mire rá lehet jönni, hogy mi az, és mit lehet vele csinálni. Ennek megfelelően nincs sok feladat a szobában, de azok alapos körbejárást igényelnek.

A Mars Mission esetében, mint a bevezetőben említettem a legszimpatikusabb „másság”, hogy jóval több feladat van, mint amennyire az idő elég, szóval a másfél óra szórakozás garantált, és csak rajtunk múlik, hogy mennyi feladatot oldunk meg. A játék úgy indul, hogy csapatunk kap egy „super-high-tech” szkennelőt, amit a terembe lépéskor lecsippantunk, és minden kapszula feltárását követően szintén le tudjuk csippantani, ezzel regisztrálva hogy hány kapszulát és pontosan mikor teljesítettünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy olyan az egész helyszín, mintha 13 mini-játék lenne benne elhelyezve, amelyeket tetszőleges sorrendben oldhatunk meg; mindeközben pedig más csapatok dolgozhatnak más mini-játékokon velünk versengve vagy tőlünk függetlenül. Így tehát tényleg teljesül az, hogy pl. egy céges csapatépítésen akár 50 fő is együtt játszhasson, hiszen egyszerűen kisebb csapatokra kell bontani a társaságot, csapatonként egy-egy szkennerrel, és már indulhat is a játék. Ugyanez a felállás garantálja, hogy a játék közben többször is lesz azon túlmutató sikerélmény, hogy egy feladatot megoldottunk, hiszen egy-egy kapszula teljesítése nagyon hasonló érzés mintha egy szobát megoldottunk volna, és átjutunk egy másikba, ahol elölről kell kezdeni a kapszula felfedezését. Két eset van, amikor nem feltétlen ide érdemes jönni: ha valakinél a szabadulós élményt legerősebben a történet határozza meg (mert itt semmilyen történet nincs, ez egy „puzzle room” ahol csak feladatok vannak, de nem mentjük meg a világot, nem hódítjuk meg a Marsot); és ha valakit zavar, hogy vele egy légtérben más csapatok is játszanak (ami egyben azt is jelenti, hogy a játékvezetők nem tudnak mindig és azonnal jönni ha kérdésünk támad vagy segítségre szorulunk). De ha valaki pont hogy olyan nagy csapattal érkezik ami „klasszikus” szabadulószobába nem férne be és/vagy leginkább a feladatok amik a szabadulós élményt meghatározzák nála, akkor ez egy nagyon klassz helyszín lehet. Annyit érdemes még tudni, hogy a feladatokhoz a szöveges instrukció gyakorlatilag minimális, és sok feladatnál nem feltétlen egyértelmű, hogy mit kell csinálni, vagy legalábbis nem biztos hogy mindenkinek az a logika fog beugrani ami az adott feladathoz kell. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy nem érezzük könnyűnek a szobát, és amit viszont magunktól megoldunk az tényleg sikerélmény.

A Mytique Roomban, mikor megérkeztünk a Wollongong tornya játékra, akkor az volt kb a köszönés utáni első mondtat, hogy tudjuk-e mire számíthatunk, szándékosan foglaltunk-e pont erre a pályára. Kell ennél több bizonyíték rá, hogy ez a pálya más, mint a többi? :) Egyébként kedvesen fel is ajánlották, hogy van más szobájuk ami szabad épp, ha szeretnénk át tudnak foglalni, amit mi (reményeink szerint) szintén kedvesen utasítottunk vissza. A játéknak van története (ami a honlapon is olvasható), de inkább csak olyan, mert hogy legyen, valójában nem sok köze van a pályához. Szóval erre a játékra is puzzle game-ként érdemes tekinteni, mert annak viszont nagyon jó! Egy minimalista szobában egy fekete-fehét négyzetekből összerakott torony / doboz. Magán a tornyon kívül semmi nem képezi a játék részét, vannak székek meg asztalok gondolkodáshoz (meg persze papír és toll), de se a fal mintája, se a csillagok állása nem nyújt információt, és nincs kulcs rejtve semmi alá. Elsőre tényleg ijesztően nincs fogás a dobozokon, hogy egyáltalán hol is kezdjük, de aztán klasszul beindul, és egynémelyik feladat nagyon ötletes, arról nem is beszélve, hogy sok a technikai megoldás. Segítséget igény szerint lehet kapni, sőt a játékmester elmondása szerint plusz idő is szokott járni akinek kell, szóval én tényleg bíztatnék mindenkit, hogy ne riadjon vissza a 10/10 nehézségtől. Még annyi extra másság van, hogy két teljesen egyforma Wollongong torony létezik a Mystique pincerendszerében, szóval minden adott egy kis egészséges versengésre is.

Ami a feladatok összetételét illeti mind az öt szobában változatos kihívásokkal kerültünk szembe. Varázslós technikai megoldások (valamit csinálok és kinyílik egy mágneszár) csak a Logixityben nem voltak, itt kisebb mértékben a keresős és nagyobb mértékben a logikázós feladatokra építettek. A Sweet Escape-nél és a Logic Arena-nál különösen érzetük, hogy a logikázós feladatok mellett szöszölős ügyességieket is beépítettek, hogy minél változatosabb legyen a felhozatal. A Sweet Escape-ben és a PánIQ-ban egy-két random elrejtett tárggyal is találkoztunk, sőt igazából még a Mars Missionben is kellett keresni, bár nyilván nem egy egész szobát feltúrva, csak a kapszulánkat átvizsgálva; a másik két szobában a keresés, mint feladat nem volt jellemző. Még amit talán érdemes kiemelni, hogy az Idegenlégió kivételével mind a négy másik szobában volt kifejezetten olyan feladat, amihez legalább két csapattag együttműködése szükséges. A Láthatatlan erdőben valójában egy ember is megoldhatja ezt (de mivel egyébként nincs sok feladat, jó eséllyel többen fognak oda csoportosulni, és úgy könnyebb is), a Mézeskalácsban és a Katasztrófában viszont van egy illetve két feladat amit csak közös összedolgozással lehet megoldani – és szerintem ez mindig jót tesz a játéknak. Hozzátenném, hogy a Mars Mission esetében nekem sem sikerült az összes kapszulát teljesítenem, így csak azokról a feladatokról nyilatkozhatok, amiket játszottam, de ott ez volt a tapasztalat, hogy szépen egymásra épülve vegyes kis játékok voltak.
Szóval ezek az ötleteim elsőre ha valaki valami mást szeretne szabadulószobában. A végére pedig hozom az összehasonlítást a gyakorlati dolgokról. Mindegyik helyszín viszonylag központi elhelyezkedésű, talán a Sweet Escape van egy icipicit messzebb, de valójában egy szabadulásnyi hosszúságú programnál nem hiszem, hogy pár percen múlik a dolog. Az árak tekintetében a PánIQ szoba két főre éri meg, a nagyobb csoportok esetében nagyon magasra megy az áruk. A játékidő többnyire 60 perc (illetve a Sweet Escape-nél van ingyen plusz 10 perc a szemfüles kuponletöltőknek), kivéve a Mars Missiont, ahol 90 percünk van (cserébe nagy létszámnál is marad a viszonylag magas ár). A játékoskapacitás 2-6 fő, kivéve a Mars Mission, ahol valójában 2-5, illetve több ilyen max 5 fős csoport is befér és tud játszani egyszerre.

Mivel nem igazán szoba, ezért csak így a végére biggyesztem a Rejtélyes Vacsora programot anélkül, hogy beilleszteném a nagy-közös összehasonlításba. A játék alapvetően az, aminek a honlapján is hirdeti magát, egy három fogásos vacsora, ami közben egy 8-10 fős (ismerősökből és ismeretlenekből álló) asztaltársaságnak egy gyilkosságot kell felderítenie szabadulószoba feladványok megoldásával, lelakatolt dobozkákat nyitva és így újabb és újabb nyomokra bukkanva. Van egyébként a Rejtélyek Házának sok-sok egyéb programja és helyszíne, így leszögezném, hogy most a Kis Fecske Presszóban megrendezett Gyilkosság vacsorára programról fogok tudni írni. A cég facebook oldalán lehet olvasni nagyon vegyes véleményeket, így kicsit úgy mentem oda, hogy ezeket okát megtaláljam játék közben; mi mondjuk szerencsére azok közé tartozunk, akik nagyon jól érezték magukat. A leggyakoribb kritika talán a felszolgált étel minősége (ár-érték aránya), nos a 7000 Ft-os jegyünkért tényleg messze nem egy gourmet vacsorát kapunk, finom volt, de semmi extra, leginkább ahhoz tudom hasonlítani amilyen az általam kóstolt kávézók fix hétköznap déli menüje olyan 1000-1500 Ft áron. Amit megfizetünk az inkább maga a játék, és hogy végig velünk van a játékvezető a program két órás ideje alatt. Ez a része pedig ha nem is hibátlan, de legalábbis nagyon jó volt. Attól függően, hogy hogyan bontjuk a részegységeket olyan 5-8 lépés kellett a rejtély megoldásához, ami kevesebb, mint egy szabadulószoba, de ebben a felállásban teljesen jól kitöltötte az időt. Nagyon tetszett, ahogy az információ több ponton is szét volt osztva, hogy mindenkinek részt kelljen vennie a rejtélyfejtésben, persze így is volt aki inkább kezdeményezett meg aki inkább háttérben maradt, de összességében kiegyenlített volt a dolog. A honlap szerint "az első fogással érkezik az első nyom" én ebből azt gondoltam, hogy majd tényleg az ételek / teríték fog titkos nyomokat rejteni, és ezeknek lesz kulcs szerepe, de nem így volt, valójában a két dolog független, az ételt a Kis Fecske pincérei szolgálták fel az általuk jónak látott ütemben, a játékhoz pedig minden elem már eleve az asztalnál volt, csak a csapaton múlik, hogy már a levessel felgöngyölíti az ügyet, vagy marad még dolga a desszert utánra is. Szerintem menő lett volna, ha a levest kikanalazva a tányér alján lelünk titkos üzenetre, de ne legyünk telhetetlenek, így is voltak jó ötletek a játékban. Az este struktúrájában így benne van, hogy rosszkor érkezik egy fogás (pl mikor mi épp egy hangüzenetre fülelünk, ami amúgy sem könnyű a hely háttérzenéje mellett), és benne van, hogy ki izgágább ki kevésbé, de nekünk kell döntenünk, hogy akkor most egy nyomot követünk, vagy evés-szünet van. Speciel ez utóbbi szerintem nagyon jót tesz az egész programnak, alapvetően mindenki éhesen érkezett, úgyhogy mindig megszavaztuk, hogy együnk, ezek voltak azok a percek mikor kicsit átbeszéltük, hogy mit tudunk addig, spekuláltunk, hogy mi történhetett, és agyaltunk, hogy mi lehet a soronkövetkező feladat. Szóval szemben azzal, ahogy egy szabadulószobán csak végigszáguld a csapat, itt meg-meg álltunk mint egy vaskos krimi olvasása közben, ami akárhogy akarjuk nem megy együltő helyben, de valójában jó is egy kicsit elgondolkozni.