A smart is the new sexy irányvonalon egyre népszerűbb randihelyszínnek számítanak a szabadulószobák, amelyek többnyire tényleg úgy vannak kialakítva, hogy az ember sikerélménnyel távozhasson és okosnak érezhesse magát mindenképp, de jó eséllyel a párját is. Nos, most összeszedtünk azért néhány szabadulós játékot, ami nem tipikusan az a felvágós elsőrandi-kompatibilis szórakozás, itt inkább összeszokott csapatoknak érdemes próbálkozni, főleg ha úgy egyébként gyakori nálatok a "na innen is kijutottunk fél óra alatt" típusú enyhén fanyar siker.

A Smartroom Posztumusz nevű szobája idén szeptemberben nyitott, és azóta is tartja magát, hogy még senki sem jutott ki belőle a 60 perc lejárta előtt segítség nélkül (szóval adott a kihívás, aki szeret első lenni, és rekordokat döntögetni, itt a lehetőség). A szoba története nekem már a honlapon olvasva is szimpatikus volt, kellően eredeti (nem egy már felfuttatott franchise mesén alapul), ugyanakkor egyszerű és átérezhető: egy szobrász műhelyében kell kutakodnunk, aki sajnos nemrégiben elhalálozott, de valószínűsíthetően még sikerült befejeznie élete nagy művét, amit gyorsan meg kellene találnunk, hogy benevezhessük egy versenybe, mert a nevezési határidő (meglepő módon :P) pont egy óra múlva lejár. A szobába lépve számítsunk rá, hogy első ránézésre nem sokat látunk viszont ebből a történetből, fehér falak vannak és nagyjából hétköznapi bútordarabok, nem állnak ott mindenhol a befejezetlen fafaragványok, és a művész szerszámainak szintén semmi nyoma. Játék közben azért itt-ott visszaköszön a téma egy-egy egyszerűbb műszaki rajz, vagy korábbi fafaragó elismerés formájában. Teljes egészében megkapjuk viszont azt, amit szintén ígér a játék leírása, mégpedig a logikai szobát. Itt előre tudjuk, hogy egy helység van, és kőkemény matekozás. Nem kell titkos átjárókat felfedeznünk, nincsenek elrejtett tárgyak (bár észre veendők igen), elektronikus trükkökkel sem találkozhatunk. 100%-ig klasszikus szobával állunk szemben, ahol lakatok és számkombinációk állják az utunkat. Nincs egyébként kiemelkedően sok lakat (feladat), inkább abban rejlik a szoba nehézsége, hogy mindennek van egy speciális egyedi logikája, amit ha nem találunk el elsőre, akkor elbizonytalanodhatunk a próba-szerencse próbálgatásokban. Érdekes megoldás például, hogy ki van függesztve a falra egyfajta általános utasítás, amiben vannak olyan elemek, amik máshol a játék előtti tájékoztatóban szerepelnek (minthogy semmit ne oldjunk meg fizikai erővel), de olyanok is, amik utalásokat vagy akár konkrét utasítást tartalmaznak egy-egy feladatra vonatkozóan. Meglepően sokat nehezített a dolgunkon, hogy ezek a kis információmorzsák így ömlesztve szerepeltek, és mindig pontosan emlékezni kellett, hogy hova mi lesz releváns. Mint az sejthető volt, kértünk segítséget, és nem jutottunk ki időben a szobából. De volt lehetőségünk befejezni a játékot, és a végére tényleg a helyére került minden, még akkor is ha ott játék közben nemegy akadály olyannyira kifogott rajtunk, hogy erősen frusztrálódtunk tőle. Viszont van a játékban elrejtve egy-két kocka-poén, ami a végén jólesik, és miután erőteljesen homlokon csapjuk magunkat, hogy min hol mentünk félre, akkor azért mégiscsak egy jóízű nevetéssel zárjuk a játékot. Egy szó, mint száz sikerült összeszerelnünk, az egyelőre csak darabokban heverő műremeket, és különösen ötletes volt a játékmenet végén az utolsó csavar.

Egészen hasonló első benyomást tett ránk a BrainMaze nevezetű hely: szintén fehér falak és sok-sok számzáras lakat egy brutál-nehéz szobában. Ez a pálya egyébkénr arra a remek koncepcióra alapoz, hogy egy nagyobb (minimum 4 fős) játékos-csapatot kétfelé osztanak, és a két félnek egy-egy játékmenetében és feladatösszetételében eléggé különböző szobában nagyjából függetlenül kell versenyeznie a kijutásért. A hangsúly pedig a nagyjából-on van, ugyanis a két szobát egy asztalszerű tologatós szerkezet köti össze, és a játék során többször is találunk olyan instrukciókat, amit úgy kell ezen beállítani, hogy közben a szomszéd szobában is azt állítják be, amit mi diktálunk (kommunikáció csak walkie-talkie-n). Emellett pedig van pár információ morzsa, ami fizikailag fellelhető egyik vagy másik szobában (egy-egy kis lapon), de pont a másik csapatnak segít, erről mindenki maga dönt, hogy átadja-e az erre kijelölt kis szerkezetben, vagy hagyja, hogy a nehezebb úton kelljen a másik csapatnak haladnia. És nem meglepő módon mindemellett olyanok is vannak, amikor egyszerűen csak kommunikálni kell a másik féllel, mert pl mindkét szobában csak a periódusos rendszer egyik fele van meg, de olyan elemek vegyjeleire is kölcsönösen szükségünk van, amik a másiknál vannak. Az alapkoncepció nagyon ötletes, és mi mindig örülünk, ha egy nehéz szobával találkozunk, amin nem csak végigszáguldunk, itt amit kicsit lehúzásnak éreztem, hogy kvázi bele van építve a játékba, hogy amikor lejár az idő, akkor 15 percenként meghatározott (2000 Ft-os) felár fizetése mellett van csak lehetőség befejezni a játékot. Úgyhogy be kell vallani, mi végül nem is fejeztük be, mert amit addig láttunk a feladatokból, az viszonylag átlagos. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz, szépen vegyesen vannak a feladatok, és bár a túlnyomó többség valamilyen számzáras lakat kinyitásához vezet (ó, igen, ez az a hely, ahol a két szoba bármelyikébe belépve találunk egy aszalt mindkét oldalán négy-négy lelakatolt fiókkal), azért van egy-két elektronikus megoldás is (köztük egy lézeres feladattal), meg van klasszikus összedolgozós ügyességi is. Ha nem lett volna picit műveltségre alapozó jellege (pl. asszociációs találós kérdések az egyik szobában, vagy anagrammák és kakukktojások a másikban), meg nem tette volna ki a számolás az idő jelentős részét (igen, nem szeretem mikor sokismeretes egyenleteket kell megoldani, pont azért mert egyszerű és unalmas, és sokáig tart és könnyen el lehet rontani, és eleget csináltam általános iskolában), szóval ha nem pont ez lett volna a fő vonal, akkor szerintem az alapkoncepció szuperjó, és nagyon nagy potenciál van benne.

Eléggé más, de nehézségét illetően nagyon is hasonló játék a méltán híres MystiqueRoom Wollongong tornya nevezetű pályája. Mikor megérkeztünk a játékra, akkor az volt kb a köszönés utáni első mondtat, hogy tudjuk-e mire számíthatunk, szándékosan foglaltunk-e pont erre a pályára. Kell ennél több bizonyíték rá, hogy ez a pálya roppantmód nehéz? :) Egyébként kedvesen fel is ajánlották, hogy van más szobájuk ami szabad épp, ha szeretnénk át tudnak foglalni, amit mi (reményeink szerint) szintén kedvesen utasítottunk vissza. Itt is van valamennyi kerettörténet, amely szerint egy árvíz-jelző szirénát kell beindítanunk, ami valami furcsa védelmi rendszernek köszönhetően csak egy rakás (mondhatni torony) feladvány megoldása után lehetséges. Megtudtuk azt is, hogy Wollongong egy a valóságban is létező város, és csak hogy lelőjem a poént, ezen a pályán sikerült (igaz némi segítséggel, de) még időben beindítani a villogó-vijjogót. A felállás itt is  színtiszta egy helység, nincs titkos átjáró, nincs keresgélés, csak a torony van, ami első ránézésre nem ad fogást (egy darab lakatot nem látni rajta...), de aztán szép lassacskán sikerül kinyitogatni, előkerülnek lakatok, elektronikus pötyögők és mindenféle trükkös mechanikus zár. A feladatok nagy része tényleg rendkívül ötletes, és ha merünk a kellő pontokon segítséget kérni, akkor egész jó flow-val végig játszható minden nehézsége ellenére. (Egyébként a játékmester elmondása szerint itt is szoktak plusz időt hagyni a befejezésre.) Max 4 fő tudja kényelmesen körbe állni a tornyot, aki nagyobb csapattal érkezne erre a játékra az a kompetitív módozatot választva két külön szobába párhuzamosan tudja teljesíteni ugyanezt a kihívást.

Szintén minimális történettel rendelkező puzzle room a Mars Mission, ahol egy NASA küldetés egyik felkészülési állomásaként kell mindenféle kis kapszulákba rejtett feladványokat kell megoldanunk. Gyakorlatilag lehetetlen az egész szobát teljesíteni a rendelkezésre álló 90 perc alatt (legalábbis eddig még senkinek nem sikerült), tehát nem úgy mérik a rekordokat, hogy melyik csapat hány perc alatt szabadul ki, hanem hogy melyik csapat hány állomást old meg adott idő alatt – ami már csak azért lényeges, mert így mindenki garantáltam másfél óra szórakozást kap a pénzéért, és nem lesz aki félidőben kiszabadult. A játék úgy indul, hogy csapatunk kap egy „super-high-tech” szkennelőt, amit a terembe lépéskor lecsippantunk, és minden kapszula feltárását követően szintén le tudjuk csippantani, ezzel regisztrálva hogy hány kapszulát és pontosan mikor teljesítettünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy olyan az egész helyszín, mintha 13 mini-játék lenne benne elhelyezve, amelyeket tetszőleges sorrendben oldhatunk meg; mindeközben pedig más csapatok dolgozhatnak más mini-játékokon velünk versengve vagy tőlünk függetlenül. Így tehát tényleg teljesül az, hogy pl. egy céges csapatépítésen akár 50 fő is együtt játszhasson, hiszen egyszerűen kisebb csapatokra kell bontani a társaságot, csapatonként egy-egy szkennerrel, és már indulhat is a játék. Ugyanez a felállás garantálja, hogy a játék közben többször is lesz azon túlmutató sikerélmény, hogy egy feladatot megoldottunk, hiszen egy-egy kapszula teljesítése nagyon hasonló érzés mintha egy szobát megoldottunk volna, és átjutunk egy másikba, ahol elölről kell kezdeni a kapszula felfedezését. Annyit érdemes még tudni, hogy a feladatokhoz a szöveges instrukció gyakorlatilag minimális, és sok feladatnál nem feltétlen egyértelmű, hogy mit kell csinálni, vagy legalábbis nem biztos hogy mindenkinek az a logika fog beugrani ami az adott feladathoz kell. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy nem érezzük könnyűnek a szobát, és amit viszont magunktól megoldunk az tényleg sikerélmény.

Két szobát tartogatunk még a poszt végére, ami mindkettő kifejezetten nehéz és még kifejezettebben szuper, és ugyan szerepeltek már korábbi posztjainkban, de talán mindennél jobban illenek ide! Az egyik a Play  Hasfelmetsző Jack játéka, ami már csak a téma és történet miatt is 18+ de ettől eltekintve is kifejezetten nehéz. Hosszasan írtunk már róla, hogy milyen lenyűgözően történelem-hű ez a játék, illetve hogy tényleg szépen és igényesen került berendezésre a szoba. Sok-sok egyedit és pozitívat lehetne még elmondani róla, viszont ezen túl, ami miatt idekerült, mert bár 90 perc van a játékra, mégis olyan sok feladat van, hogy igencsak pörgős és összeszokott csapat kell legyen, aki itt sikerre vágyik. Meg van a lehetőség rá, hogy egy nagyobb csapat szétváljon, mert jól elkülöníthető párhuzamos szálak vannak, szóval nem esélytelen a dolog. De főleg mert a segítségkérés is a játékba van beépítve, és morális áldozatot követel, valójában tényleg piszok nehéz dolgunk van. Ez viszont mit se vesz el a flowból, mert nem egy-egy nehéz feladat fogja hosszú perceken át frusztrálni a csapatot, hanem sok agyalás és haladás után egyszerűen véget ér a játszma miközben mi még folytatnánk. Persze szabad visszajönni másodszorra, és megoldani, ami kimaradt.

Szintén a megoldandó feladatok sokasága, meg talán a játékmenet bonyolultsága teszi nehézzé a LogIQ Rooms által épített, de azóta Törökbálinton üzemelő Napuche pályát. A küldetés nehézségét mi sem mutatja jobban, minthogy megnyitása után anno egy jó ideig lehetett "kihívás" módban foglalni, ami azt jelentette, hogy ha egy csapat segítség nélkül teljesítette 60 perc alatt a pályát, akkor a játék teljes árát visszakapta. Nos, akinek ez nem cél, az viszont remekül szórakozhat egy nehéz, ámde látványos játékban, ahol egy-egy jólirányzott walkie-talkie segítséggel szépen minden a helyére kerül, a végjátékot pedig semmiképp sem érdemes kihagyni, mert tényleg felteszi a pontot az i-re.